simplebooklet thumbnail

love story

of 0

Longi Belle

Egy öszi történet

Egy parkban találkoztunk, távol a várostól. Szív dobogva vártunk rá mindketten.Hosszú hónapok teltek el,mire úgy éreztük, már nem elég csupán a szó, több kell, sokkal több.Látni, érezni , megérinteni a másikat. Leültünk egy padra, de mivel én fáztam,így õ felajánlotta , hogy sétáljunk.Lábunk alatt ropogtak a színes õszi levelek.Mindketten szerettünk az avarban sétálni, de ki törõdött most ezzel? Régóta ismertük egymást.Voltunk már nagyon közel, de nagyon távol is egymástól...de tudtuk, a internet egy fura, világ, néhány ékezet, vesszõ csupán , és teljesen más értelmet nyernek a szavak, mondatok. Miközben sétáltunk ,megfogta a kezem, rég nem fogta már ezt a kezet senki .melegség öntötte el a szívem, majd a testem...jó volt vele...ezt éreztem,csodálatos volt. Jó volt a közelsége, a kedvessége.Megnyugtatott, hogy ennyire magabiztos . Ahogy végig néztem õt tetõtõl-talpig, az jutott az eszébe,ez az a típus, akire a nõk annyira vágynak,s bármit megtennének azért , hogy õket válassza... De egyszer csak elbújt az õszi nap, ami eddig kellemesen langyos volt , egyszer csak nem volt sehol.A szél nekilódult, tépte a sárga, vörös leveleket. Igaz, nem kellett már nagy erõt kifejtenie ahhoz, hogy elválassza fától a leveleket, az õ gyermekeit. Az esõ rázúdult, és messze volt minden menedék.De mégis! Egyszer csak észrevettünk egy apró faházat, valamikor erdészlak lehetett...futottunk az ajtajáig, és mintha egyenesen nekünk hagyta volna nyitva a sors. Elõre engedett, de már teljesen vizes voltam. Átázott nem csak a vékony kabátom , de az is ami alatt volt.Levetettem gyorsan, és akkor vettem észre, ahogy néz, nem az a megszokott kedves , baráti tekintet volt már....teljesen más. Azt hiszem most láttam meg elõször egy férfi szemében az állati ösztönt, azt , amivel egy nõt akar,egy nõt kíván, de nagyon! Egyszer csak ott állt a hátam mögött, felemelte a vizes, ázott hajam, éreztem a száját a nyakamon, ott , ahol azok az apró hajpihék kinõnek ....Beleborzongtam, de nevettem közben.Nem akartam , hogy ennyire komoly legyen ez a találkozás.Nem akartam , hogy elveszítsük a fejünket.Tudtam , nekünk ezt nem szabad, nem lehet! Mi lesz , ha nem akarok majd elmenni innen? Mi lesz, ha nem akarom az eddigi életem ezután?

Megfordultam , hogy elmondjam a fejemben zakatoló gondolatokat...de a szája már csókolt... Nem volt erõm. Pontosan azt akartam, azt kívántam , amit az elõbb az õ szemébõl olvastam ki. Megszûnt minden körülöttünk, és nem tudtuk már kié melyik test, nem éreztük a hideget ,nem hallottuk a vihart... Mikor magamhoz tértem,az arcomon éreztem , ahogy levegõt vesz,annyira közel volt hozzám. Néztem õt , milyen békésen alszik.Kavarogtak a gondolatok az agyamban...kicsit hihetetlennek tûnt, hogy én itt - vele...Lehet hogy álmodom? Leemeltem magamról a kezét, azt a kezet, ami még álmában is engem ölelt...Nem akartam , hogy felébredjen,óvatos voltam. Ha felébred, hogyan is mondanám el neki, hogy nem maradhatok vele? Hogy soha így még nem éreztem senki iránt,és senki közelsége nem esett még ennyire jól.... Nem tudnám ezt elmondani anélkül, hogy meg nem lássa a könnyeim... Felvettem a még vizes,hideg kabátom,és becsuktam magam mögött az ajtót...Azt hiszem , a könnyebbik utat választottam. Megszakadt volna a szívem , ha ott, akkor el kell mondani neki ,hogy nem maradhatok. , Ott hagytam õt, azt , akibõl annyi biztonság sugárzott, akire talán az egész életemet rábíznám, akiben úgy hiszek.... Ott hagytam õt, s vele az igaz szerelmet, olyant, amilyennel csak ritkán találkozik az ember egész életében.Talán ez végig fog kísérni míg élek.,de nem dönthettem másképp.... Tudom , az idõ minden sebet begyógyít, de én most mégsem a gyógyulásra várok.Teljesen másra....egy igazi csodára!!!!Olvastam valahol, a remény hal meg utoljára...és én remélek, egészen addig , amíg élek... Felemelõ érzés az álmok asszonyának lenni...de van ettõl még felemelõbb, és még élethûbb...mikor egy nõ a "valóság asszonya lesz"!!!! .....és kitavaszodott....virágba borultak a fák, az avar helyén üde , zöld fû van már....csicseregnek a madarak, és én megint arra az õszre gondolok, miközben arcomat mossa a májusi esõ.